az EGOMÁNIÁS-t Vi Keeland-tól.
Ez volt az első könyvem a szerzőtől, és hát őszintén szólva a borító alapján nem számítottam túlzottan mélyenszántó olvasmányra. Viszont nem is ezt kerestem. Más 'nehéz' eléggé elmét/szívet igénybe vevő 
olvasmányok mellett, szükségem volt valamire, ami kikapcsol. Valami könnyed sztorit akartam, ami egyensúlyban tart pl. a Trónok harcával szemben (amit szintén most olvasok) és pontosan ezt kaptam, ráadásul minőségben. Hozzá kell tennem, hogy előbbi olvasmányomból tanulva (el Diablo) ezúttal az eredetit olvastam, és hú, de jól tettem. Imádni valók voltak a frappáns dialógusok a szereplők között. Pont kellőképp volt mocskos főszereplőnk szája és azt is a megfelelő időben és helyzetekben. :) Ez egy remek kikapcsolódást nyújtó olvasmány elegendő drámával és az ideális mennyiségű romantikával és erotikával. Sőt, szexi egomániásunkról a sztori folyamán kiderül, hogy nem is annyira egomániás, ami csak még szerethetőbbé teszi. Emerie karakterében végig kerestem, hogy vajon mikor bukkan elő egy negatív jellemvonás, valami, bármi, ami csorbítaná a tökéletességét, de azt kell mondanom; nem volt ilyen. Ez kérem, egy tökéletes nő, minden férfi álma. (hihi) Az ex feleség meg hát... (bitch). Az abszolút gonoszság megtestesítője. Tudom, eléggé kisarkított így ez a mese, fekete és fehér, a hiba nélkül való jóság és a szívtelen gonosz egy könyvbe zárva, de tudjátok mit? én most ezt sem bántam. Most pont ez kellett, és élveztem az olvasás minden pillanatát. Nagyon élvezhető, dinamikus, kreatív stílusa van az írónak, tökéletesen lefedi a könnyed szórakoztató irodalom kívánalmait véleményem szerint.
A borító.... nos igen... ezt már kevésbé találtam fantáziadúsnak. Persze, jó a pasi a képen, szexi shoot, nem erről van szó, de azért... egy borítótól én többet várok. Ha levonnék fél csillagot az értékelésből akkor ezért tenném, de nagylelkű hangulatban vagyok, így nem teszem. Ez a könyv végül is felűlmúlta a várakozásaimat és ez mindenképp pozitív.
5/5
egyezik meg a magyarban azzal, hogy gyáva nyuszi. Teljesen más hangulatú a két jelző, és egyébként sem illik ez a mondat egy olyan betonkemény maffiózó szájába, mint Martinez. És mi jelent az, hogy "kikúrt". Sosem hallottam ezt a szót magyarul, de a regény tele van vele. A bodybag-et magyarul hullazsák-nak nevezzük, nem testzsáknak. A káromkodásokat egyébként is végig nagyon furán fordították. Általában megoldották annyival, hogy betoltak a mondat végére a vessző után egy bazdmeget. Szintén tipikus elsőkönyves írói probléma (bár meglepve láttam, hogy az írónőnek nem ez az első megjelent regénye), amikor azt gondoljuk, hogy a férfi hősünk dialógusait az teszi igazán férfiassá, ha bizonyos karakterszámonként beszúrunk egy kősza bazdmeget. A megfelelő helyeken elejtett káromkodás nagyon hatásos lehet, én is használom írás közben, de nem mindegy, hogy hol és miért. Ebben a regényben nem láttam semmiféle rendszert ezzel kapcsolatban. Funkció nélküli bazdmegek repkedtek az egész sztori alatt. Szintén gondom akadt azzal, hogy a szerző ugyanazokat a szókapcsolatokat, kifejezéseket adta a félős, introvertált, beszari női karakterének a szájába, mint a nagymenő, szarokmindenkire, kihaénnem maffia vezérébe. Nyilvánvaló, hogy különböző személyiségek különbözőképpen fejezik ki magukat az életben is. Na, itt ennek nyoma sem volt. Mindenki ugyanúgy beszélt. 