Aki tehát még nem olvasta a könyvet, de szándékában áll, az jobb, ha tovább görget.
Egy ideje már a várólistámon sorakozott ez a regény, és most, hogy végül is sor került az elolvasására, erősen vegyes érzelmeket hagyott maga után. Borítómániásként először is a külalak, ami számomra fontos. Letisztult, szép, kellemes borító. Nem mondom, hogy a halálba izgat, de úgy kb. sejteti, hogy mi vár az olvasóra. Szóval ez tetszett. Érdekes és szokatlan volt a könyv helyszíne, ilyesmivel még nem találkoztam ezelőtt. A láp világa újdonság volt a számomra, attól függetlenül, hogy nem vágynék ott élni a kígyók és a békák között. Imádnivaló karakter volt Jumpin' és a felesége, nem lehetett őket nem szeretni. Tate-t is nagyon megszerettem a történet folyamán. Nincs is ilyen türelmes és rendes pali a világon... :D Az anya viselkedése furcsa volt, nem ítélem el, mert senkinek nem szabad egy bántalmazó kapcsolatban maradnia, így megértem, hogy lelépett, de... hogy miért hagyja ott valaki a 6 éves kislányát egy erőszakos apa társaságában, amikor magával is vihetné, az rejtély a számomra.
A főszereplőnk, Kya sorsa nagyon szívszorongató. Csodálatra méltó, hogy képes volt túlélni teljesen egyedül ilyen
mostoha körülmények között. Fantasztikus, amiket véghez vitt teljesen egyedül, és bár nem nőtt kimondottan a szívemhez a karakter (inkább semleges maradt), végig tiszteltem a teljesítményéért DE (és most jön az igazi DE) az írónő a regény utolsó lapjával áthúzta számomra a könyv teljes korábbi négyszázakárhány oldalát. Tökéletes volt a: MI VAAAN? effektus a végén. Nagy pofára esés volt, hogy Kyáról, akit a történet folyamán visszahúzódó, félénk, a légynek sem lenne képes ártani féle lánynak ismerünk meg, kiderül, hogy tulajdonképpen hidegvérű gyilkos. Mert ugye nem baleset történt a toronyban, hanem hősnőnk, precízen (a tárgyalás folyamán az ügyész levezeti, hogy mennyire precíz és pontos tervezésre volt szükség ahhoz, hogy a gyilkosságot képes legyen elkövetni, anélkül, hogy gyanúba keveredjen) megtervezve kivégezte Chase-t. Chase egy szemétláda volt, nem erről van szó, de számomra a történet és a mondanivalója értelmét vesztette abban a pillanatban, amikor Kyáról kiderült, hogy nem ártatlan. Darabokra hullott az elveszett, kiközösített kislány képe és felváltotta egy számító, alattomos színésznőé, akinek sikerült átvernie az egész várost. Mi volt az a szenvedés a börtönben az előzetes letartóztatás alatt? Mi volt a hattyú halála jelenet eljátszása a tárgyalóteremben, miközben tudta, hogy az ítélet jogos lenne, mert ő ölte meg Chase-t. Miért ez a groteszk csavar a könyv végén? Milyen lehetett Tate-nek, amikor kiderült, hogy a nő, akit egy életen át szeretett végig a képébe hazudott, és egy frászt volt az a finomlelkű leányka, akinek mutatta magát. Normális esetben szeretem a csavart egy regény végén, de ez nagyon nem volt a helyén. Inkább alapos pofára esés volt számomra. Attól a karaktertől, aki a szerző bemutatott nekünk a történet folyamán, azt vártam volna, hogy bevállalja a tettét, de ez a sunnyogás (kitervelem, odacsalom, lelököm, eltakarítom a nyomaimat, csodálkozom, hogy vajon miért keres a rendőrség, de borzalmas, hogy börtönbe csuknak...) állatira unszimpatikus volt.
Mindent összevetve, jó könyv volt, egészen az utolsó oldalig, mert az szerintem nagy melléfogás volt. Az értékelés során erősen ingadoztam a 3 és a 4 csillag között. A moly.on végül 4-et adtam neki, de itt, a saját oldalamon kevesebbet kap.
