Ez meg hogy a bánatban van? - morfondírozok magamban hazafelé a konditeremből. A dolog úgy áll, hogy rendszeresen sportolok, ami azt jelenti, hogy heti 3-4 alkalommal eljárok vagy futni, vagy tornázni. Van éves fitessbérletem, ettől függetlenül fontosnak tartom leszögezni, hogy nem vagyok megszállott testépítő, de még fitness freak sem.  Bár természetemből adódóan szívesebben ücsörögnék a szófán, egyik kezemben könyvvel, másikban egy white russiannal, mégsem teszem, mert rendelkezem annyi önkontrollal (többnyire), hogy rendszeresen elrugdosom magam a konditeremig vagy legalább futni. Könyveket írok, ebből kifolyólag rengeteg időt töltök a laptop előtt ülve, ami ugye kifejezetten nem tesz jót a női hátsó méretének és formájának. Szóval az ülőmunka ellensúlyozásaként kell a sport és a mozgás, ezen nem vitázunk!

De... és itt jön be méltatlankodásom oka. Miért van az, hogy miután elhatározod magad, hogy jó kislány leszel, és rendszeresen fogsz sportolni, kb. egy évbe telik, mire kőkemény munkával eljutsz arra a szintre, hogy már nem hányod telibe a kerítést minden lefutott 4-5 km után, és a tested együttműködik, és nem lázad ellened, amikor megtornáztatod. Nem egyik napról a másikra szoksz hozzá a sporthoz, hanem hosszú idő, rendszeres és kitartó munkája által. VISZONT! Ha elmész két-három hétre szabira, és a futás meg a sport helyett mással töltöd a szabadidődet, akkor az újrakezdés legalább annyira fájdalmas, mintha soha életedben nem sportoltál volna. Az ember teste pillanatok alatt elszokik a rendszeres edzéstől és készségesen megadja magát a kényelmes (szófás, könyves, whire russianos) életmódnak. Amikor a szabi után újra felhúzom a fitness gatyát és bekapcsolom a sport melltartót, az olyan, mintha mindent előlről kéne kezdenem. Micsoda méltánytalansága ez az életnek! Miért oy könnyű megszokni a kényelmest, és annyira keserves visszamászni a korábbi fittségi szintre? Míg ezen elmélkedem... cheers mindenkinek! 

R

Melléklet: White Russian recept ;)

HOZZÁVALÓK

ELKÉSZÍTÉS